Telefon: 22/410-001

Bodajk

4. Babák napja

A Bodajkért Közalapítvány immár negyedik alkalommal avatott táblát a bodajki újszülöttek tiszteletére.
2009-05-26 05:22:58
Az ünnepség délután 4 órakor kezdődött. Elsőként Zubán László, a Bodajkért Közalapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a megjelent családokat, kisgyerekeket. A rendezvényt Oszlánszki Zsolt polgármester is megtisztelte jelenlétével, és néhány mondattal köszöntötte az ünnepelteket. 
A műsor Csécsei Kinga szavalatával kezdődött, majd a Bodajki Általános Iskola kisdiákjai adták elő verses, zenés, táncos produkcióikat. 
Az ünnepélyes táblaavatót követően Zubán László egy-egy szál virágot adott át a névtáblára felírt kisgyermekek szüleinek. 
A 2008-ban született bodajkiak közül 25-en kerültek fel a Rózsakertben elhelyezett táblára, idén először hármas ikreket is köszönthetett a kuratórium. 
A rendezvény végén Zubán László egy csokor virággal és bon-bonnal fejezte ki köszönetét Taligás Ildikó tanárnőnek és Csécsi Kingának, akik a kezdetektől lelkes segítői és közreműködői a Babák napi rendezvénynek.
fr_rozs1.jpg
fr_rozs2.jpg
fr_rozs5.jpg
fr_rozs6.jpg
fr_rozs3.jpg
fr_rozs4.jpg
 

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu