Telefon: 22/410-001

Bodajk

„Szép ház – virágos porta” 2013

A „Bodajkért” Közalapítvány Kuratóriuma ez évben negyedik alkalommal döntött a „Szép ház – Virágos porta” megtisztelő címek adományozásáról.
2013-11-18 07:01:19
Az Alapítvány alapvető célkitűzése: elősegíteni egy kulturált, környezetbarát, vendégváró városkép kialakítását, a településkép esztétikus megjelenítésének fejlesztését. 
A kulturált környezet továbbfejlesztése, a lakóépületek, kertek, udvarok, utcák virágosítása és növényekkel történő díszítése, illetve e célok közös megvalósításának elősegítése.
Az elkövetkező években szeretnénk, ha településünk is csatlakozna a „Virágos Magyarországért” mozgalomhoz, melynek lényege, hogy a versenyre nevezni a település egészének szükséges (önkormányzat, intézmények, munkáltatók és természetesen a lakosság).
 
Az Alapítvány Kuratórium tagjai május hónapban felmérték a „kezdeti állapotot”, majd a nyár folyamán több alkalommal helyszíni bejárás során megtekintették a házakat, a hozzájuk tartozó utcarészt, kertet, udvart stb. és azok összképe, folyamatos rendben tartása alapján javaslatot tettek a számukra kijelölt területen lévő házak közül a díjazottakra.
Ezt követően a tagok javaslatai alapján októberben döntött a Kuratórium a 10 db „Szép ház, virágos porta” emlékplakett odaítéléséről, melyek ünnepélyes keretek közötti átadására 2013. november 17-én a Bodajki Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében került sor.
 
Az ünnepséget Dreskáné Zubán Beáta nyitotta meg. A díjátadó rendezvényt - Lánczosné Taligás Ildikó tanítónő - felkészítésével Takács Kata és Behány Mercédesz szavalatai tették színesebbé.
Zubán László a „Bodajkért” Közalapítvány Kuratóriumának elnöke gratulált a díjazottaknak, megköszönte a szorgalmas, folyamatos munkájukat, és összegezte az alapítvány felhívásának lényegét, valamint ismertette a díjátadásig vezető utat.
 
Az emlékplaketteket és okleveleket az alapítvány elnöke és titkára, Csécseiné Helt Ilona adta át.
Almádi István polgármester úr gratulált a díjazottaknak, és megköszönte az alapítvány munkáját.

A „Bodajkért” Közalapítvány a „SZÉP HÁZ, VIRÁGOS PORTA – 2013” díjat adományozta:
 
1. Bierbaum Gáborné              Vásártér u. 11.
2. Bubenik Tibor és családja    Május 1 u. 20.
3. Gábor László és családja    Táncsics u.1.
4. Görbicz Józsefné                Csokonai u. 12.
5. Krausz Zsolt és családja     Zrínyi u. 28.
6. Mózes László és családja    Vörösmarty u. 34.
7. Németh János és családja   Malom u. 3.
8. Pauer János és családja      Körtefa u. 20.
9. Simon András és családja   Kossuth u. 43.
10. Vajda Gyuláné                  Fehérvári u. 43

Gratulálunk az elismerésben részesült családoknak. Tisztelettel meg köszönjük városunk minden lakójának fáradozását, munkáját, akik ápolták, gondozták és igyekeztek szebbé, virágosabbá varázsolni saját lakókörnyezetüket. 
 
                                                                     „Bodajkért” Közalapítvány Kuratóriuma
 
 
 
 

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu