Telefon: 22/410-001

Bodajk

Könyv a város szülöttéről

 
 
 
2019-02-04 14:00:28
1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc Hymnus, a „Magyar nép zivataros századaiból” című költeményét, amely Erkel Ferenc megzenésítésével Magyarország nemzeti himnusza lett.  Erre az eseményre emlékezve 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Szép számmal érkeztek az érdeklődök a Bodajki Református templom gyülekezeti termében, ahol zenés ökumenikus istentiszteleten és könyvbemutatón vehettek részt az érdeklődők. A vendégeket Sallayné Sziki Judit református lelkész köszöntötte, aki igehirdetésében a hálaadás fontosságára bíztatta a jelenlévőket, hogy a hétköznapokban ne azért panaszkodjunk, mert híján vagyunk valaminek, hanem adjunk hálát azért, amink van, hiszen ettől mi is és környezetünk is boldogabb lesz.

A magyar kultúra igazi tartalmát a zene, az irodalom, a történelem, a múltunk és hagyományaink mellett az anyanyelvünk, a magyarságtudatunk, értékeink és emberségünk adja. Ebben a szellemben került sor az istentiszteletet követően Bakonyi István, József Attila-díjas irodalomtörténész közreműködésével, Nehrer György: A Bakonyi Kovács című könyvének bemutatójára.

Wurczinger Lóránt polgármester beszédében elmondta, hogy Bakonyi Istvánnak köszönhetően az elmúlt években már sok jeles vendég megfordult Bodajkon a Magyar Kultúra Napja alkalmából, továbbá tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Nehrer Györggyel tavaly született meg a megállapodás arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat lesz a főszponzora a kötetnek. A beszédet követően Cserta Gábor és fia Cserta Balázs irodalmi estjét élvezhette a közönség, akik a Fejér megyéhez kapcsolódó versek megzenésítésével tették még színesebbé az ünnepséget. A nap végére Nehrer György jóvoltából fény derült a könyv címének eredetére is, illetve arra, hogy a mű eladásából befolyó összeget a szerző a Vörösmarty Társaság részére ajánlja fel.

A Himnusz közös eléneklése után az est kötetlen, jó hangulatú beszélgetéssel és szeretetvendégséggel ért véget.
 
A képre kattintva galéria nyílik.
 
{gallery_221} 

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu