Telefon: 22/410-001

Bodajk

Májusfa kitáncolás- és gyermeknap

 
 
 
2018-06-07 12:12:17

A Bodajki Önkéntes Tűzoltó Egyesület május 1-re virradó éjszaka állította fel a város májusfáját a tófürdő környékén.  A hagyományok szerint, ahol április végén fát állítottak, ott május végén ki is döntik. Ennek okán került sor a nagyobb ünnepélyességgel és táncmulatsággal járó májusfa kitáncolásra azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ez a tradíció a következő években is fennmaradjon településünkön. Az alaklomhoz immár második éve gyermeknapi programok is kapcsolódnak.

A rendezvényre kilátogató gyerkőcöket változatos és sokszínű programok várták. Kézműves- foglalkozáson vehettek részt, a Bodajki Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével tesztelhették ügyességüket, utazhattak a kerti vasúton, megismerkedhettek a rendőrség munkájával és a rendőrautóval, önfeledten ugrálhattak az ugrálóvárban és különböző csillámtetoválásokat próbálhattak ki.

Nagy érdeklődés övezte a Fogarasi Rally Team Egyesület jóvoltából kiállított versenyautókat, illetve a bodajki Modul Bolt által bemutatott különleges „Kross” kerékpárokat is, melyeket a helyszínen bárki ingyen tesztelhetett.

A színpadi programokat a Napsugár Együttes gyermekeknek szóló koncertje nyitotta meg, akik a közös énekléssel, könnyen tanulható koreográfiákkal táncházzá varázsolták a nézőteret. Az előadást követően különböző stílusú, táncos produkciók követték egymást. Elsőként a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola általános iskolás korú tanulói a klasszikus balett, és a színpadi moderntánc világába repítették a nézőket. Ezután a B-Cool-Dance Team Sportegyesület tagjai mutatták be látványos, és dinamikus elemekkel megtűzdelt hip-hop és akrobatikus rock and roll produkciójukat. A rock műfajt képviselő Feketék Fehéren Táncegyüttes, és az Álomtánc Hajnival formáció hastánccal, moderntánccal és pom-pom tánccal szórakoztatta a közönséget. Nagy érdeklődés övezte a Székesfehérvárról érkező N’Joy Sport és Rúdtánc Stúdió látványos bemutatóját is.

A színpadi programok után kezdetét vette a májusfa kitáncolása a 3FALU Táncműhellyel, a fa kidöntésében pedig az önkéntes tűzoltók vettek részt. Ezt követően táncházzal folytatódott az este Kozma- Körtvélyes Kinga vezetésével, melyhez a talpalávalót a 3FALU BANDA szolgáltatta.
 
A képre kattintva galéria nyílik.
 
{gallery_187}
 

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu