Telefon: 22/410-001

Bodajk

Pályázat - Bodajk Tv üzemeltetésre

A képviselő-testület pályázatot ír ki a helyi televízió és honlap üzemeltetésére az alábbiak szerint:
 
2015-04-30 07:06:15
                                                     „Pályázat
 
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot ír ki a városi televízió üzemeltetésére. A pályázó a feladatot határozott ideig 2015. szeptember 1-jétől 2018. szeptember 1-jéig, de legkevesebb 1 évig látja el.
 
Pályázatot nyújthat be minden olyan jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, non profit szervezet vagy magánvállalkozó, aki:
- bírósági (cégbírósági) bejegyzéssel és adószámmal rendelkezik,
- a tevékenységhez szükséges hatósági engedélyek birtokában van, vagy azok beszerzését a tevékenység megkezdéséig vállalja,
- jártas a televíziós műsorkészítésben, vagy ilyen munkatársat igazoltan foglalkoztat,
- a műsorkészítéshez és adásához szükséges technikai feltételekkel rendelkezik, illetve annak biztosítását a működés indulásáig vállalja.
 
A pályázó feladata a városi televízió gyártási, szerkesztési tevékenysége, ezen belül:
- városi rendezvényekről, a településen és a körzetben élők életét jelentősen befolyásoló eseményekről történő híranyagok elkészítése és adása,
- képviselő-testületi ülések felvétele, adása és archiválása,
- egyéb, a pályázó által javasolt anyagok gyártása és adása,
- képújság szerkesztése és adása, továbbá
- önkormányzati honlapon (www.bodajk.hu) a Bodajk Televízióval kapcsolatos szerkesztési, karbantartási feladatok ellátása.
 
A pályázatot két változatban kell benyújtani:
évi legalább 20 alkalommal, heti egy adásba legalább 30 perc, legfeljebb 90 perc,
illetve évi legalább 40 alkalommal, heti egy adásba legalább 30 perc, legfeljebb 90 perc
önálló anyagot kell adásra előkészíteni, és a Bodajki Kábel-Tv rendszeren biztosított csatornán leadni, illetve további egy-egy alkalommal az adást megismételni. A képújság és reklámok adásideje ezektől elkülönül.
 
A pályázatban be kell mutatni a vállalkozást, a műsorajánlati koncepcióját, vállalkozói árajánlatát, az adáshoz szükséges esetleges műszaki elvárásait, egyéb észrevételeit, javaslatait, referenciáit.
 
Pályázattal kapcsolatban további információkkal a Bodajki Polgármesteri Hivatal szolgál a következő telefonszámon: 22/410-001.
 
A pályázatokat 2 példányban, lezárt borítékban, „Bodajk városi televízió pályázat” felirattal kérjük a Bodajki Polgármesteri Hivatalba (8053 Bodajk, Petőfi S. u. 60.) postán elküldeni, vagy személyesen leadni.
Pályázatok beérkezési határideje: 2015. június 1. 13.00 óra.
Pályázatok elbírálásának határideje: 2015. június 30.
Szerződéskötés és tevékenység kezdetének határideje: 2015. szeptember 1.
 
A képviselő-testület a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.”

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu