Telefon: 22/410-001

Bodajk

IV. Forraltbor főző verseny Bodajkon

2015-01-19 09:03:04
Jó hangulatú közösségépítő rendezvényen vehetett részt, aki kilátogatott szombaton a bodajki IV. Forraltbor főző versenyre, ahol különböző csapatok mérhették össze forraltbor-készítő tudásukat.
A résztvevők szórakoztatásáról a SzívHang Kórus és Mészáros János Elek a 2012-es Csillag születik győztese gondoskodott. 
A kórus csodaszép bordalokat énekelt, majd Mészáros János Elek operetteket adott elő, és viccekkel színesítette műsorát. 
A finom borok mellé az éhség csillapítására fánkkal és lángossal kedveskedett a BAK Kft. mindenkinek.
A kiváló szombat délutáni program bővelkedett a jókedvben, sok nevetésben, zenében, és nem volt hiány mennyei ízekben, illatokban sem.
A zsűri véleménye alapján a Bodajk SE csapatának gőzölgő remekműve került ki győztesként. A csapatkapitány elárulta, hogy aszalt gyümölcsök és titkos hozzávalók tették különlegessé forralt borukat, így a jól bevált recept segítette őket a sikerhez.
Második lett a Rézmann csapat, a harmadik helyezést pedig az In Vino Veritas csapat forralt bora érdemelte ki. Mindhárom csapatnak gratulálunk! 
A most már hagyománynak számító versenyt jövőre is megrendezzük, így a forralt borok készítőinek legjobbjai újra bizonyíthatnak.
 
 
 
SzívHang Kórus
 
Mészáros János Elek
 
A rendezvényt megnyitotta: Gerber Gabriella
 
Díjak átadása
 
A győztes csapat
 
 
 
Fotók: Bodajki Helytörténeti E.

Cím:
8053 Bodajk,
Petõfi Sándor u. 60.
Telefon:
22/410-001
www.bodajk.hu
bodajkpm@t-online.hu