Bodajk TV - Képújság
 
Hőtérkép
Időjárás
 
 
Katolikus
 
Mária napi búcsú
A hagyományos Mária napi búcsú alkalmából ismét több ezren érkeztek Bodajkra .
 
A katolikusok ősi kegyhelyén felelevenedett a múlt. A hívek hangos imádsággal, a Kálváriára vezető zarándoklattal kérték Szűz Mária oltalmát, ahogy ezer évvel ezelőtt Szent István király és fia, Imre herceg is tette. A vasárnap délelőtt fél 11-kor kezdődött nagymisét Spányi Antal celebrálta, melyre sok száz hívő érkezett az ország távolabbi részeiből is. A megyéspüspök beszédében az imádság erejét, közösséget összetartó szerepét hangsúlyozta, melyre nagy szüksége van ma is az embereknek.
 
 
A város búcsúi forgatagából nem maradhatott el a körhinta, céllövölde, és a vásárosok sátrai sem, de a póni lovaglás is népszerű volt a gyerekek körében.
k11.jpg
 
 
Polgármesteri köszöntő
 
K Ö Z L E M É N Y
2010-09-06 12:28:38
A Helyi Választási Iroda vezetőjének közleménye a helyhatósági választásokról, jelöltekről és a szavazás rendjéről
Meghívó
2010-09-02 12:26:47
Kiállítás megnyitóra
 
 
 
INweb Informatika