Bodajk TV - Képújság
 
Hőtérkép
Időjárás
 
 
Helyi Vidékfejlesztési Iroda
 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
 
A nemzeti fejlesztési és gazdasági, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, közösen meghirdetik a Magyarországi Falumegújítási Díj 2009. pályázatot, „Új energiák egy erős közösségért” mottóval. 
A pályázat célja, hogy felkutassa és díjazza a legjobb magyarországi falumegújítási tevékenységeket, a kiemelkedő, példamutató intézkedéseket, kezdeményezéseket. Ezek bemutatásával, az információk cseréjével tovább javítsa a falumegújítást végző községek, nagyközségek eredményeit, jó példával elindítsa ezen az úton az ebből még kimaradó falvakat, mozgalommá szervezze a falumegújítást. 
A harmadik alkalommal meghirdetett „Magyarországi Falumegújítási Díj” ezúttal is az aktuális „Európai Falumegújítási Díj” pályázati kiírás követelményein alapul, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség hirdetett meg. Ez egészül ki néhány magyarországi követelménnyel. A magyarországi díj egy további célja, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen.
 
További részletek, a Pályázati kiírás, a beküldendő űrlapok letölthetők itt:
falumegujitas_logo.JPG
 

 
Regisztráljon Ön is!!
 
A magyar vidék együttműködésen és párbeszéden alapuló fejlesztésére példátlan lehetőség nyílik a 2007-2013 közötti tervezési időszak lehetőségeinek köszönhetően. Ebben nagy hangsúlyt kap a vidékfejlesztési források tényleges igényeket kielégítő, fenntartható eredményekkel járó felhasználása.
 
A fejlesztési folyamatok összehangolása érdekében célszerű hálózatba szerveződni. Ennek érdekében, az Európai Unió elvárásainak, valamint a közösségi és hazai jogszabályoknak megfelelően a vidék szereplőinek - így az önkormányzatoknak, vállalkozóknak, civil szervezeteknek, helyi közösségeknek, magánszemélyeknek, tehát minden lehetséges érintettnek - lehetőségük nyílik a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) tagjává válni. Az MNVH intézményrendszere - a tagság aktív közreműködésével - információkkal, tanácsadással, tapasztalatok és jó gyakorlatok cseréjével, képzéssel, térségközi és nemzetek közötti együttműködéssel, projektgenerálással, többszereplős fejlesztésekkel, folyamatsegítéssel, a partnerség elvén nyugvó együttműködés ösztönzésével segíti a vidékfejlesztés hatékonyságát.
 
Az ügy kiemelt fontossága miatt, az MNVH kialakításáról a kormány határozatban, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pedig miniszteri rendeletben rendelkezik. Gráf József miniszter a minden vidéki érdeklődő számára nyitott hálózat főtitkárának Pásztohy András miniszteri biztost nevezte ki.
 
Tájékozódjon a lehetőségekről, a tagsággal járó előnyökről és legyen Ön is a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tagja!
 
Regisztrálás és további információ: Bodajk, HVI iroda (Petőfi 39. Mozi oldala) Tel.: 22/581-070
 
 

 
Tisztelt Érdeklődő!
 
Ez úton szeretném Önt tájékoztatni arról, hogy az Európai Uniós pályázati rendszer tervezett változtatásaival miként próbálja segíteni a vállalkozásokat ebben a nehéz gazdasági helyzetben. 
Ezen változtatások egyik fontos eleme, hogy az Új Magyarország Pont hálózatát, azaz a kistérségi koordinátorokat, bővebb feladatkörrel bízták meg a gazdaságfejlesztés tekintetében. Így kiemelt feladatuk lesz segíteni minden pályázó vállalkozást, hogy a lehető legjobb feltételekkel tudjanak pályázati támogatásokhoz jutni. 
Feladataik közé tartozik, hogy tájékoztassák a potenciális pályázókat a pályázati lehetőségekről, illetve ha szeretnének pályázni, segítsék őket a folyamatban. 
A gazdaság fejlesztését támogatni hivatott pályázati konstrukciók a korábbi évekhez képest olyan változásokon mentek át, melyek a jelen körülményekhez igazodó feltételeket tartalmazzák: a korábbi fejlődési céllal szemben 2009-ben a sikeres pályázathoz a szinten tartás, a foglalkoztatottak megtartása is elegendő lesz. 
2009-ben az elsők között jelennek meg a GOP pályázati kiírásai. Az eljárásrend értelmében először a pályázati kiírásokat társadalmi vitára bocsátják, ezen 7-14 nap közötti időtartamban az érintetteknek lehetőségük nyílik arra, hogy véleményeiket megtegyék a tervezett kiírással kapcsolatosan. (Erre a véleményezésre lehetőség van regisztrálás után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján, illetve rajtam keresztül is).
 
Jelenleg a következő pályázati kiírásokat lehet véleményezni:
 
* Vállalkozás technológiai innovációjának ösztönzése tartós beszállítóvá válás érdekében GOP 1.3.3
* Vállalati innováció támogatása (GOP 1.3.1/A, KMOP 1.1.4)
* Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások (TAMOP 1.4.4)
* Magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatása GOP 2.1.3
* Komplex beruházások támogatása a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben GOP 2.1.2.C
* "Komplex vállalati technológia fejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben" GOP 2.1.1.C (a cím változni fog, és nem csak a hátrányos helyzetű kistérségekre vonatkozik majd).
* Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis és középvállalkozásoknak GOP2.1.1.B, KMOP1.2.1B
* "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése" GOP 2.1.1.A,
 
Emellett még szeretném felhívni a figyelmüket az OFA – Országos Foglalkoztatási Közalapítvány – jelenleg aktuális pályázataira is:
 
Aktív programok
MEGŐRZÉS-9122 A foglalkoztatottság megőrzésének támogatása a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkáltatóknál 2009. november 5.
RESZOLG 2008 Képzési rehabilitációt követő foglalkozási rehabilitáció 2009. július 20.
+1FŐ/2008 PLUSZ 1 FŐ, a vállalkozás első alkalmazottjának felvétele 2009. február 17.
K-2008/D Munkaügyi tárgyú kutatások támogatása 2009. január 26.
CSSF-2008/8222 A családsegítő szolgálatok foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásainak fejlesztése foglalkoztatási program 2009. január 23.
RFK-KUT/2003 "Roma származású munkanélküliek közoktatási intézményekben történő foglalkoztatása és képzése" című program hatásvizsgálatának elvégzése 2009. január 15.
RMSZ+K/2008 Roma szolgáltató (munkaerő piaci és közösségi) hálózat 2009. január 9.
 
Kérem, hogy amennyiben pályázati ötletük van (akár más témájú, például környezetvédelmi), keressék bizalommal az Új Magyarország Pont hálózat tagjait. http://www.nfu.hu/kozep_dunantul oldalon megtalálja kistérségében dolgozó koordinátor nevét és elérhetőségeit. 
 
 

 

Tisztelt Lakosság! 

Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy megkezdte működését Bodajkon a Helyi Vidékfejlesztési Iroda, a Petőfi Sándor utca 39 szám alatt. 

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium HVI cím elnyerésére kiírt pályázati felhívás értelmében „Helyi Vidékfejlesztési Iroda” címet adományoz, melynek viselésére és az ebből eredendő feladatok ellátására 2008. július 01. és 2013. június 30. között a Móri Kistérségben a „Bodajkért” Közalapítvány jogosult! 

Címbirtokos neve: Zubán László a „Bodajkért” Közalapítvány elnöke 

Irodavezető: Tomsics Ágnes Szidónia 
 
 

Az Iroda elérhetőségei: 

8053, Bodajk, Petőfi S. u. 39.

22/581-070

 

 
Polgármesteri köszöntő
 
K Ö Z L E M É N Y
2010-09-06 12:28:38
A Helyi Választási Iroda vezetőjének közleménye a helyhatósági választásokról, jelöltekről és a szavazás rendjéről
Meghívó
2010-09-02 12:26:47
Kiállítás megnyitóra
 
 
 
INweb Informatika